Szalagavató bál fotózása

Szalagavató bál fotózás: 80.000Ft/osztály
2 fotós a szalagavató bálon már a kezdés előtt egy órával megérkezik.
Ettől kezdve már készülhetnek a pózba állított egyéni vagy kisebb csoport képek. A lehetőségekhez képest osztályképet komolyat és vicceset. Amennyiben a rokonok is megérkeztek és van rá idő velük együtt is készítünk képet.
Érvényes tabló rendelés esetén érdemes elgondolkodni azon, hogy a tablóra kerülő portrékat is ilyenkor készítsük el. Fiuknál persze szinte mindegy, azonban a lányok esetében a friss a smink és a haj drága mulatság.

Általában a szalagtűzési ceremónia az első program.
A két fotós különböző pozícióba helyezkedve készíti el a tűzés pillanatait. Ezt követően minden diákról készül egy portrékép amikor már a szalaggal a ruháján visszaállt a helyére.

A szalagtűzési ceremóniát követően azok a produkciók következnek amiket a diákok betanultak.
Rendezvény-, és sportfotózáson edződött fotósaink nagyon gyorsak és pontosan tudják hogyan kell egy általában gyengén megvilágított, de mégis pörgős, gyors mozgású produkciót fényképezni. Két fotós állandóan egymással szemben teszi teljesen áttekinthetővé a műsort. Ennek eredményeképpen, ha a koreográfia szerint háttal is áll neki a diák, a másik fotóssal egészen biztosan szembe kerül. Minden olyan diákról készül kép aki a táncban részt vesz.

A szalagavató bál leglátványosabb programja a keringő.
Előtte azonban a folyosón és a további  helyi adottságokat kihasználva már készülnek képek a tánc-párokról és egyénileg.
Ilyenkor már az összes lány fehér keringő ruhába és minden fiú fekete frakkba öltözve topog zavartan a táncparketten. Nagyon nagy odafigyelést igényel, felismerni azokat akik “hozzánk” tartoznak, főleg ha az egész évfolyam összes végzőse egyszerre táncol és még külsős vendégek is beállnak táncpartnernek.
A rendezvénynek erre a pontjára már szinte az összes arcot felismerjük, továbbá sokat segít a diákokkal előre megbeszélt egyezményes “jel”. 🙂

A legutolsó szervezett program a szalagavató bálon, a közös keringő, más néven a szülő-tánc.
A keringő után a diákok felkérik, szüleiket és a meghívott vendégeket, hogy együtt ünnepeljék meg a szalag felavatását.
Természetesen ezt sem hagyjuk ki. Akiről csak lehet (és engedi) elkészítjük a kis-, és nagy családi fényképeket.


A bál után két-három nappal az összes kép felkerül egy zárt WebGalériába az elérési linket pedig elküldjük azoknak akik elküldték az elérhetőségüket oldalunkon keresztül.  OnlineShop-unkon keresztül aki szeretne, bármilyen fényképet tud rendelni. A fényképeket mi minden esetben retusálva és szépészeti munkálatokat elvégezve készítjük el.  Továbbá elküldünk egy letöltő linket amiről az összes eredeti felbontású -nyers- kép is letölthető.


Szalagavató bál fotózásának értéke: 80.000Ft/osztály
Ez a szolgáltatás egyénenként (családonként) is rendelhető! ...keressen a részletek miatt!

Érdekel - Jelentkezés