Amikor azt gondoljuk, már mindent megtapasztaltunk és osztály legyen a talpán aki újat mutat, időnként azért nehezünkre esik közönyt színlelni a meglepődéstől megnyúlt arcunkra. Nem történt ez másképp 2007-ben sem.

Arra sem emlékszem pontosan, miként történt, de egyszer csak a Városmajori gimnáziumban találtam magam és aznap reggel biztos, hogy sikerült a megnyerő mosolyomhoz a leginkább passzoló nyakkendőmet is felvennem, mert nem kevesebb mint három osztály érettségitablóját is a Solving Team készíthette el. Ebben önmagában még nincs semmi különös, viszont olyan nevek szerepeltek az osztálylistákon mint, Orbán Ráhel , és persze még egy csomó ismert név, szimpatikus arc.

Tény, hogy nem a legszebb tablóink közé sorolnám ami kikerült a kezünk közül, de aki az előkészültének körülményeit ismeri az empatikus fejbólogatással érez velünk együtt.  A háttér ugyanis az egyik diák rajzát és elképzelését tükrözi ami számomra mindig több értéket képvisel, mint a net-ről lecsórt naplemente.

Tuti, hogy aznap a büszkeségünk aránytalanul erős növekvéséért felelős angyalkánk is redbullal főzte le a kávéját, mert a szalagavató bál fényképezésének feladatát is mi kaptuk meg.
Szóval, minden bizonnyal én fényképezhettem első alkalommal Orbán Ráhelt menyasszonyi -keringő- ruhában édesapjával, Orbán Viktorral boldogan táncolni. …nem, nem fogom itt megmutatni.  😉
Bevallom kicsit rosszul is esett, hogy az esküvőkor nem rám gondolt az ifjú pár elsőnek, de szerintem csak a telefonszámom nem volt már meg nekik.

Azoknak akik politikai fanyalgást vagy minimum cinikus állásfoglalást várnának el tőlem, csalódást kell okoznom.
Marxizmus Leninizmusról szóló tanulmányaimból mindössze a „Társadalmi lét határozza meg a társadalmi tudatot” mondat maradt meg, melyet sokakkal ellentétben kevésnek tartok ahhoz, hogy tudatos véleményt alkothassak az akkori és –főképpen az– jelenlegi történésekről.
Felkészületlenek kedvéért mondom, hogy Orbán Viktor 2007-ben öt éve már nem, és további három évig még nem volt országunk miniszterelnöke. Ez időben az Európai Néppárt alelnökségében munkálkodott. Ez persze a történetünk szempontjából teljesen lényegtelen.

Kitartó olvasók jutalma, hogy eljutottunk a bejegyzés lényegéhez.

Szalagavató bálon történt, hogy a kis csapatommal mint egy büszke tevekaraván cipeltük a rendezvénylámpákat, állványokat, háttértartókat, háttereket, és persze a képrögzítő eszközeinket. A felszerelés komolyságának és mennyiségének semmi köze nem volt egyik ismert archoz vagy azok utódaihoz sem. Ezt vásároltuk meg akciósan az e-bay-en és a mai napig így érkezünk mindenhova ha a feladat úgy kívánja.

Igyekszem úgy élni és dolgozni, hogy szerzett tapasztalatom csekélynek mondható maradjon a fegyintézetek látogatásának gyakorlásáról, azonban ha tippelnem kellene hozzávetőlegesen olyasmi lehet a beléptető szűrő ott is mint amilyen ebben az iskolában volt. A legtöbb helyen egy féléves múlttal rendelkező gyurmagyerek a biztonsági őr, és egy erős váll feszül a bejáratnál a tolongó nagymamáknak és pityogó anyukáknak öltözött ultrákra. Ezeken többnyire úgy haladok át mint kés a vajon, de a Városmajori Gimnázium testőrsége „JózsiBácsi” valódi akadályt jelentett számunkra. Főleg, hogy meglátva a felszerelésünket leszögezte az első és legfőbb szabályt, miszerint „IDE, EKKORA FÉNYKÉPEZŐVEL, EMBER BE NEM TESZI A LÁBÁT”…se.  Általában a „Jó napot, a rendezvényt fotózni jöttünk!” kinyit minden kordont és kisimít minden ráncot a szemek felett, de ez itt most az első -és legfőbb- szabály ismeretében esélytelennek tűnt.
Nem volt más választásom előkotortam a mélyről a zavarba ejtő titkos lelki fegyverem. Ritkán kell ehhez folyamodnom és bevallom sok-sok tükör előtt gyakorlással csiszoltam szinte tökéletessé hozzá az arckifejezésemet. A kérdést egyszerű emberekre installáltam: „Kérem, írja le egy papírra, hogy nem enged be minket, mert bár mi már átvettük az előleget a megbízott munkánkra, és otthon örül majd a család, hogy együtt töltjük az estét, de amikor a három osztály megkérdezi, miért nem készültek képek a pénzükért cserébe, szeretnénk ezt az igazolást megmutatni.” Ez szokott hatni, de itt „JózsiBácsi” nagyon komoly eligazítást kaphatott, mert a szeme sem rebbent. Nem ír Ő semmit, nem hív fel senkit és távozzunk. A szemében érezhető volt az az elszántság ami miatt szerencsére nem engedélyezett nálunk a  szabad lőfegyver használat. Simán kiadta volna a parancsot és a tömegünkbe lövette volna magát. Soványmalac vágtában hátrébb araszoltunk és elkezdtük hívogatni az osztály kapcsolattartóit és az osztályfőnököket. Minden telefon ki volt kapcsolva. Mivel a felszerelés dögnehéz volt, úgy döntöttem szépen visszapakolunk az autókba és megvárjuk mi lesz. Olyanok forogtak a buksimba, hogy Én bizony álruhába bújva be robinhúdozom magam a „kastélyba” és bentről bomlasztom a rendszert. Egyszer csak Ráhel jött velünk szemben és kérdezi, mit mászkálunk mi ellenkező irányba mint amerre dolgunk lenne? Röviden elrebegem neki, drámaibbá téve a sztorit hüppögtem is talán. És ekkor leesett az állam. Visszakísért bennünket, és férfiasan bevallom ilyen határozott érvelést és intézkedést én még 17-18 éves lánytól (fiútól pláne) nem láttam még. Annyira éretten és határozottan intézkedett, hogy  nem kellett ott se álruha, se papír és „JózsiBácsi” is mosolyogva, előzékenyen forgatta a beléptető rendszer karját int valami vursliban. Nem, nem hinném, hogy JózsiBá’ azért változott meg, mert Ráchel nem mellesleg Orbán is. Ez a lány odatette magát. Nem fölényeskedett, nem kiabált, csak mosolyogva elérte a célt. Bent voltunk, fényképeztünk és bátran állíthatom, hogy a mai napig emlékszem a műsorra mert egyedi és nagyon színvonalas volt.

Szalagavatókon általában kimerül a kreatív teljesítmény a Grease típusú táncokban és persze az elmaradhatatlan Lunás keringőzésbe.

Ezen a napon az egyik „műsorszám” a Chicago Musical – Cella tangó (Richad Gere) volt. Igen, ezzel is találkozhattunk már, de ezek a diákok úgy adták elő, hogy majdnem elfelejtettem fényképezni. ..úgy értem örökre. 😀
Meg sem próbálták elénekelni az eredetit, hiszen az rendre szánalmas nyekergésbe szokott elvérezni a szinte kivétel nélkül rossz minőségű az zenei alap. Simán le-playback-elték az egészet. Azt viszont valami zseniálisan és olyan koreográfiával, hogy páratlan hatást gyakorolt minden nézőre.
A másik osztály egy sakktáblát helyezett a földre és a bábuknak beöltözve zenére játszott két játékos egy drámai meccset. több mint tíz év elteltével már talán nem számít spoilerezésnek, a végére az egyik király meghalt és a királynők sem maradtak sértetlenek.